Bemutatjuk Mocsán Sándort a RIT-ÖSZTÖNDÍJ 2021-s díjazottját
2022. 10. 14.

2021-ben harmadik alkalommal hírdette meg Ösztöndíj pályázatát a RIT. 30 év alatti, kárpátaljai és kárpátaljai származású fiatal magyar képző- és iparművészek számára, bemutatjuk a pályázat nyertesét Mocsán Sándort.

A fiatal művészek, portfoliójuk és az általuk megfogalmozott alkotói hitvallásuk alapján mérettek meg. A díjak megítélésekor arra figyel a zsűri, hogy a pályájuk ebben szakaszában milyen művészeti témák foglalkoztatják az alkotókat, hogyan tudnak alakot adni elképzeléseiknek, és ez a munka mennyire összefogottan, közérthetően és milyen művészi szinten jelenik meg pályamunkájukban.

Önmagamat keresve-2020, olaj-vászon, 2 x (70 x 100 cm)

Ismerkedjünk meg 2021 RIT Ösztöndíjasával, Mocsán Sándor festőművésszel.

1998-ban született Z ápszonyban

2014- 2018 között a Kárpátaljai Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskola tanulója, festőművész szakon, ahol: Gyidék Nagyija, Olashin Vaszil és Préjmics Leszja voltak tanárai.

2018 –2021 között  a Kárpátaljai Művészeti Akadémia hallgatója. 2020-ban szerzett az intézetben bacherol diplomát a festő szakon, 2021-ben pedig sikeresen megvédte magiszteri diplomáját is az intézményben. Az egyetemi éve alatt tanárai voltak: Boldizsár Mikola, Kopriva Attila, Kohutics Vaszil és Korzs-Rágykó Ljudmila, aki egyben a diplomavezető tanára.

Így ír magáról Ars Poeticájában:Többnyire realista stílusban alkotok, leginkább a Figuratív képeket kedvelem, valamint a zsánerképek műfajában érzem otthon magam.. Érdekel a plen air festészet is, de inkább skiccek készítésére, az elsuhanó figurák és a városban sétáló járókelők gyors ábrázolása foglalkoztat. Nagy hatással vannak rám Székely Bertalan ,Munkácsy Mihály vagy éppen Diego Velázquez munkái is.

Bal: Piros és zöld- 2021, 60 x 90 cm, olaj vászon

Jobb: Magányos este- 2018 , 60 x 80 cm, olaj vászon

Mocsán Sándor pályázati portfólióját ide kattintva megtekintheti az érdeklődő.

2021 ben Kulin Ágnessel a RIT elnökével beszélgettek a RIT 2021-s Táraltán körbesétálva. A beszélgetésből még többet megtudhat az érdeklődő a 2021-s év RIT ösztöndíjasáról.

További sok sikert és érdekes alkotói kihívásokat kíván Mocsán Sándor alkotópályájához a RIT!

© 2018 rit.uz.hu - minden jog fenntartva
powered byForweb - Webáruház készítés