Múzeumpedagógia foglalkozásokon jártak a kárpátaljai magyar elemi iskolások a Na’Conxypan Galéria 30 éves Jubileumi Irka kiállításán.
2024. 03. 19.

Az Irka 30 éves grafikai világát és történetét bemutató kiállításra betérve az elmúlt két hétben iskolás gyerekek hangja fogadja a látogatókat. A gyermeklap jelenlegi olvasói ismerkedhettek meg az Irka ismerős és ismeretlen világával, a kiállítás anyagára epülő játékok segítségével.

Az egy órás foglalkozásokon a gyerekek megismerkednek egy újság szerkesztésének lépéseivel. Megbeszéljük, hogy milyen feladatköröket lát el egy gyermeklap szerkesztője, hogy milyen különböző tematikus tartalmakkal, rovatokkal tarkítja a lapszámokat, mit is tesz nekünk olvasóknak az Irka asztalára – oldalira. Emellett arra keressük a választ hogyan is dolgoznak az írók és költők. A közösen eltöltött idő alatt a hangsúly az illusztrátori tevékenységen van, hogyan is kelti életre az illusztrátor a szövegekben olvasott figurákat és jeleneteket. Ezeket a beszélgetéseket kép és szövegpárosító játékokkal egészítjük ki. Megbeszéljük a gyerekekkel mit is jelent az arculat kifejezés és azt próbáljuk együtt megfejteni a kiállításon sétálva hányszor is változott eddig az Irka arculata. 

A foglalkozás végére kiforrottabb képet kapnak a gyerekek Medveckyné - Luták Edit, Jankovics Mária, Kulin Ágnes és Veres Ágota grafikai stílusáról az Irkában. Az alkotói stílusjegyek felismerését egy 6 rajzból összeállított csodalény-szörnyecske részeit megkeresve rögzítik, megtalálva a kiállítás képei között az összerakott figura darabjait. A foglalkozás végén egy közös borítót készítenek és vihetnek az iskolájukba emlékként, amit korábbi Irkákban megjelent kifestőkkel és matricákkal egészítettünk ki egy jelképes emlék-ajándékcsomagként a kiállításról.

A foglalkozásokat a II. RFKMF művészeti részlegének munkatársai vezetik: Kulin Ágnes, Kutasi Csaba és Kovács Gyöngyi.

Kutasi Csaba a Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum diákjainak tartott foglalkozáson

LÁTOGATÓINK A MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSON:

03.12. 

  • Beregszászi 10. számú Mikes Kelemen Líceum vegyes elemi csoportja

03.14.

  • Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Líceum két vegyes elemi osztályos csoportja

03.18.

  • Ungvári Dayka Gábor Líceum

03.19.

  • Bátyúi Líceum
  • Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Líceum

03.20.

  • Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Líceum
  • Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Líceum

03.21. 

  • Bethlen Gábor Líceum 1., 2. osztályai

03.22.

  • Ungvári Dayka Gábor Líceum 5. osztályai

A későbbi kiállításokhoz is készülünk hasonló művészetpedagógiai tevékenységekkel, amelyeket a kiválasztott aktuális kiállításokhoz igazítunk. Tehát aki most nem érkezett hozzánk ellátogtani a Na’Conxypan Galériába egy kis közös időtöltésre és beszélgetésre a művészetről az a későbbiekben még megteheti!

 

Az alábbi linkre kattintva találhatják az eddigi foglalkozásokon készült fotókat, amelyeket folyamatosan bővítünk további foglalkozásokkal.

https://drive.google.com/drive/folders/1Pd4uA4YxoYweAdi2S_h2kkqzk--ixHsh?usp=sharing 

Kovács Gyöngyi (bal szélen a hátsó sorban) a Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum diákjaival

Kulin Ágnes

© 2018 rit.uz.hu - all rights reserved
powered byForweb - Webáruház készítés