Kiváló rajzkészség, precizitás és szépérzék, ezek minden festőművésznél az alapok alapját kell hogy képezzék. Lassan felnő egy új generáció, mely a régi nagyok nyomdokába lép. E feltörekvő festőművész nemzedék képviselője a tiszapéterfalvai Kutasi Csaba is, akinek már 20 esztendősen önálló tárlata nyílt a helyi képtárban, és aki 2020-ban a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának ösztöndíjasa lett. Legkedvesebb műfaja a grafika, de szívesen nyúl az ecsethez is.

– Mikor kezdődött a festészet iránti vonzalmad?

‒ Egészen pici koromban. Édesapám elmondása szerint a rajzfüzet és a ceruza ki sem esett a kezemből, még a bilire is azzal mentem. Már hat évesen aktív tagja lettem az iskola rajzszakkörének. Emlékszem, órák után alig vártam, hogy mehessek a foglalkozásra. Szorongattam a kis füzetemet és csak azon járt az eszem, hogy vajon milyen feladatot kapok ma. Később beiratkoztam a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolába. Itt született meg bennem az elhatározás, hogy festészettel szeretnék foglalkozni. Az általános iskola befejezése után felvételt nyertem az Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskolába, ahol Kárpátalja kiemelkedő művészeitől tanulhattam.

Keményen fogtak, a legjobbat akarták kihozni belőlem, ami talán sikerült is.

– Kitűnsz a tiszaháti festőművészek sorából. Míg a többség a tájat ábrázolja, addig te a tájban élő embert mutatod be.

80x60cm, pasztel/grafit

‒ Engem ez inspirál, ez ad ihletet. Az emberi arcok, mozdulatok, testrészek megrajzolása ragad magával. Ha elindulok otthonról, mindig van nálam ceruza és füzet. Amikor meglátok egy számomra érdekes arcot, gyorsan vázlatot készítek. Történhet ez a városban sétálva, vagy éppen buszon, vonaton utazva, bárhol és bármikor. Ezek a vázlatok egy-két perc alatt készülnek. Sokszor előfordul, hogy megkérem a járókelőket, engedjék meg, hogy lefényképezzem őket.

Mivel realista művésznek tartom magam, ezért otthon ezeket a képeket és vázlatokat igyekszem úgy a vászonra vinni, ahogyan ott és akkor láttam.

Mostanában egyre több csendéletet és tájképet festek, különösen szeretek a szabadban dolgozni, de a portré készítés az, ami igazán az én világom.

– Bármikor tudsz alkotni, vagy csak akkor, ha ihletet kapsz?

‒ Ha nincs ihlet, akkor nem megy. Másfél hónapja ecsethez sem nyúltam. Rosszul is érzem magam emiatt, lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem csinálok semmit. A szobámban előttem van az összes festékem, az állvány a vászonnal, rajta a befejezetlen munka. Minden nap megállok mellette, ránézek és tovább megyek. Bármennyire is szeretném folytatni, egyszerűen nem megy. Ha viszont megjön az ihlet, akkor nincs megállás. Semmi másra nem tudok koncentrálni, csak a festésre. Reggel ezzel kelek, este ezzel fekszem le.

"Délutáni szieszta.." 
40x60cm/pasztell rajz

‒ Készítesz megrendelésre képeket?

‒ Igen. Mostanában azt tapasztalom, hogy az emberek egyre jobban értékelik a művészetet, gyakran vásárolnak ajándékba festményt. A legnagyobb kereslet a tájképekre és csendéletekre van. Portré készítéssel is felkeresnek, de az több időt vesz igénybe, éppen ezért kevésbé kifizetődő, hiszen nem mindegy, hogy négy napot vagy két hetet ülök egy alkotás előtt ugyanazért az összegért.

‒ A megrendelővel könnyű egyeztetni egy-egy alkotás elkészítése során?

‒ Legtöbbször sikerül kompromisszumot kötni, igyekszem őket a helyes irányba terelni és befolyásolni az ízlésüket. De előfordult olyan, hogy rájuk hagytam, legyen, ahogy szeretnék, de ezt nem szívesen teszem, hiszen mégiscsak az én munkám, az én nevem szerepel rajta.

A portrékkal sok a bonyodalom, hiszen ahogy én a munkámmal, úgy az emberek többsége a kinézetével nincs megelégedve.

„Hát lehetne kisebb az orrom” ‒ hangzik el a legtöbb esetben. Nehéz ilyenkor elmagyarázni, hogy lehetne, de nem az. Kisebb változtatások persze megengedettek, de van egy határ, máskülönben a végeredmény nem hasonlít majd a modellre. Ezért is könnyebb a tájképfestészet, mert abban nehezebb hibát találni. Fontos tudni viszont azt, hogy én csak azt a tájat festem meg, amit éppen magam előtt látok.

Első hó.(2) (60x80cm)
Olaj/vászon

‒ Húsz évesen már önálló kiállításod nyílt a tiszapéterfalvai képtárban… Milyen érzés volt?

‒ Hatalmas megtiszteltetés volt számomra és nagyon izgultam. Érdekességnek számít, hogy először nem önálló kiállításra kértek fel, hanem arra, hogy vegyek részt a kárpátaljai művészekkel közös tárlaton néhány képemmel. El is küldtem pár képet a szervezőknek, aztán jött a válasz, hogy küldjek még. Néhány nappal később ismét felkerestek és közölték velem, hogy rendkívül meglepődtek alkotásaimat látva, és úgy döntöttek, a tárlaton inkább csak az én festményeim kerüljenek bemutatásra. Mondanom sem kell, mennyire boldog voltam, és milyen elismerést jelentett ez nekem. Minden művész számára az első, hogy alkotásai révén kifejezze magát, ezután a következő lépés, hogy ezt megmutassa a világnak.

‒ A barátnőd is foglalkozik festészettel. Van köztetek rivalizálás?

‒ Egyáltalán nincs. Nagyon szeret festeni, de ő inkább a lakberendezésre koncentrál, neki az a szakterülete. Tanácsokkal látjuk el a másikat, formáljuk egymás ízlését. Kikérjük egymás véleményét egy-egy alkotásról, bár ő nem mindig kíváncsi az enyémre, mert túl kritikus és szigorú vagyok hozzá.

– Merre tovább?

‒ Jelenleg felvételi előtt állok. A Kárpátaljai Művészeti Akadémia mester képzésén szeretném tovább folytatni tanulmányaimat.

Mindemellett pedig már dolgozom a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének vezetőjeként.

Most az első a tanulás, de oktatóként is el tudnám magam képzelni a jövőben. Azt tapasztalom, hogy az iskolákban nem foglalkoznak túlzottan a művészet oktatásával, nem fektetnek rá elegendő hangsúlyt. Az iskolák többségében nincsenek képzett szakemberek.

                                                                        

‒ Mit javasolsz a fiatal, pályakezdő művészeknek?

‒ Csak rajzolni, rajzolni és rajzolni. Nekem mindig ezt mondták, és bevált. Fontos, hogy az alapok elsajátítása mellett az ember kialakítsa a saját stílusát. Először biztos nem fog sikerülni, lehet egy hónap, egy év múlva sem, de közben formálódik, és valami kialakul végül.

Rövid, videó életrajz