Képzőművészeti kiállítás Beregszász központjában - A tavasz lehelete
2021. 04. 21.

Ha a szabadban való festészetnek bő kétszáz esztendeje oly csodálatos varázsa van, hogy azóta is rengeteg alkotót csábít a természet közelébe, akkor miért is ne lehetne kiállítást rendezni a falakon kívül! Ennek a gondolatnak a folytatásaként jutottak a Beregszászi Művelődési Ház dolgozói arra a következtetésre, hogy a hagyományos, Tavasz lehelete című kiállításukat ezúttal nem zárt térben, az intézmény előcsarnokában, hanem annak tágas bejárata előtt rendezik meg.

Az ötlet sikeresnek bizonyult, mivel a nyolc beregvidéki alkotó mintegy félszáz művét a nap folyamán több százan tekintették meg.

A különböző technikákkal készült tájképek, csendéletek többsége valóban a természet újjáéledését mutatja be – magyarázza Szakalos Olga szervező. – Ám ahány művész, annyi stílus, hozzáállás és témabeli megközelítés. Ezért oly színes, gazdag és élményszámba menő a mostani kiállításunk. Nem véletlen, hogy oly sok nézője akadt egy-egy festménynek. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ezen a tájon igen sok tehetséges művész él és alkot. Most ez újból bizonyítást nyert. Ismerjék meg az olvasók is a kiállítók nevét: Bökényi Hanna, Fekete Vladimir, Gogola Zoltán(Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaság tagja), Katran Jaroszlava, Kisziljov Maxim, Kovács Éva, Pecko Valerij, Szakalos Anatolij.

A Beregszászi Művelődési Ház dolgozói arra a következtetésre jutottak, hogy a Tavasz lehelete című kiállításukat ezúttal nem zárt térben, az intézmény előcsarnokában, hanem annak tágas bejárata előtt rendezik meg.A Beregszászi Művelődési Ház dolgozói arra a következtetésre jutottak, hogy a Tavasz lehelete című kiállításukat ezúttal nem zárt térben, az intézmény előcsarnokában, hanem annak tágas bejárata előtt rendezik meg.A Beregszászi Művelődési Ház dolgozói arra a következtetésre jutottak, hogy a Tavasz lehelete című kiállításukat ezúttal nem zárt térben, az intézmény előcsarnokában, hanem annak tágas bejárata előtt rendezik meg.

Talán soha nem volt még ennyire fontos az, hogy erőt merítsünk egymásból, a másik hitéből – vallja Gogola Zoltán festőművész, főiskolai tanár. – Az ember közösségi lény, többnyire csak a társas kapcsolatokban érzi jól magát, így tud egyénisége kiteljesedni. Remélem, a mostani tavaszi tárlatunkkal sokaknak szereztünk örömet, nyújtottunk a feltöltődésükhöz, lelki megújulásukhoz elegendő szellemi energiát.

Kovács Elemér

© 2018 rit.uz.hu - minden jog fenntartva
powered byForweb - Webáruház készítés