Tudatosság és spontanelitás - Tóth Róbert kiállítása a beregszászi konzulátuson
2020. 12. 03.

Elemi érdekünk, hogy mindannyian betartsuk a koronavírus visszaszorítására hozott óvintézkedéseket, mindazonáltal a szépség kultuszát még az ilyen rendkívüli körülmények között is fenn kell tartani. A világ amúgy is értelmezhetetlen művészet nélkül, hangzott el Tóth Róbert festőművész kiállításának megnyitóján. Az alkalomra Magyarország Beregszászi Konzulátusa kiállítótermében, a Munkácsy Mihály Galériában került sor. A megjelenteket Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte.

Szilágyi Mátyás főkonzul megnyitó beszédében

Tóth Róbert munkásságának sajátos vonásaira hívta fel a figyelmet.

A művész – aki 2007-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának – képi világára erősen hat a természet. Ezúttal is a posztimresszionista felfogást tükröző alkotásaiból kap ízelítőt a tárlat közönsége. Kétségtelen, hogy Tóth Róbert érett művész, alkotói stílusát a merész színhasználat, az évszakok és a napszakok sajátos hangulatát visszaadó kompozíciók, tájképek jellemzik. Az itt látható alkotások mindegyike a szabad ég alatt (plein-air festészet) készültek. A művész a táj által kiváltott ingerekre a pillanat erejével reagál. Képeiben egyszerre van jelen a tudatosság és spontanelitás. Hogy a tudatosság vagy a művész lelkületéből hirtelen feltörő érzelmek határozzák meg végül is, hogy mi és mi módon kerül a vászonra, érdemes végiggondolni, hogy mit mond az alkotás folyamatáról maga a művész. „Közelről megvizsgálva a munkákat, akár egy absztrakt színmezőként is értelmezhetünk egy-egy képet, de ha teszünk egy lépést hátra, akkor áll igazán össze a kép, és válnak a színfoltok tájleíróképi eszközzé. A képeim felülete ezért nem sima, minden ecsetvonásnak megvan a maga karaktere, súlya és húzása – mintha domborművé válna a vászon. Ezekből a felületekből épül fel a kép, és annak rétegeit nyithatja fel és járhatja be a figyelmes néző.” Tehát minden ecsetvonásnak megvan a maga fontos szerepe.

A kiállítás megnyitóját Pősze Attila, a Beregszászi Művészeti Iskola tanárának szaxofonjátéka tette még emlékezetesebbé. 

A konzulátus munkatársaitól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kiállítást munkanapokon 10 és 12 óra között előzetes bejelentkezés után bárki megtekintheti. 

Kovács Elemér

© 2018 rit.uz.hu - minden jog fenntartva
powered byForweb - Webáruház készítés