December 18-án Munkácson a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület tagjainak és barátainak alkotásaiból nyílt kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Ház tetőtéri kiállítótermében.
A magyar kormány támogatásából felújított, Munkács központjában álló történelmi épületben mintegy napra pontosan egy éve nyílt hasonló képzőművészeti kiállítás, mely az első rendezvény volt az újra egykori fényében tündöklő épületben. A jelenlegi tárlaton Andrij Csebikin, Bokotej András, Borisz Kuzma, Angyalossy Sándor, Kopriva Attila, Jurij Selevickij, Ihor Lucenko, Matl Péter, Laskay György, Hidi Endre és Villásek Tibor művei tekinthetők meg.
A megnyitón részt vevőket Kopriva Attila, a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület elnöke köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy a festészetben ő maga választotta ki azokat a kritériumokat, amelyekre felépítette a rá jellemző művészetet, azt a látásmódot, amelyen keresztül a néző szeme elé tárja gondolatait, érzéseit – hasonlóan ahhoz, mint ahogyan az emberek felállítják azokat a szempontokat, amelyek alapján majd keresik az igazságokat az életben – vont párhuzamot. „Az a legjobb, amikor megszületik egy bizonyos dialógus a művész és a közönség között” – jegyezte meg a művész.
Kopriva Attila a tárlatról szólva kiemelte, hogy az egyesület hat tagja mellett olyan barátaik művei is helyet kaptak a kiállításon, akik rendkívül fontosak, hiszen ezáltal a művek „egységes információt adnak arról, hogy mi is a célunk, és hová mozdulunk tovább”.
Andrij Csebikin, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy szoros kapcsolat alakult ki Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége és az akadémia között, melynek szép eredményei vannak a kultúra területén. Az együttműködés egyik eredményeként említette meg Petőfi Sándor szobrának felállítását Kijevben.
Matl Péter, a Pro Arte – Munkács civil szervezet elnöke beszédében egy kisebb csodaként írta le, hogy a számos online megrendezett kiállítás után újra élőben láthatják a közönség szemében a „reflexiót, azt az örömöt, melyet a műveinktől kapnak”. Végezetül köszönetet mondott a szervezőknek, valamint a Munkácsy Mihály Magyar Háznak a kiállítás bemutatásáért.
A rendezvényt Olekszij Marhacsov dallamai tették hangulatossá.
(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)