.
Kulin Ágnes
Pihen-Ő
2021, olaj-vászon, 80 x 60 cm
MOSAKODÁS 1
Bevetések után, ha tehette, Andrij boldogan vágódott hanyatt a fűben. Maga mellé fektette puskáját, fejét hátra vetette, ujjaival gyengéden cirógatta meg a pázsitot. Egy idő után együtt lélegzett a természettel. De nem mindig volt ilyen szerencséje, ahogy az utolsó bevetésén sem. Utolsó emléke az volt, hogy zuhan a törmelékre, és ráomlik a sokemeletes épület fala.
A felesége húzta ki a vízből a fejét. Otthon volt, a kádjukban. Leszerelték, már második hete.
– Meg akarsz halni? – kérdezte Olena. – Miért csinálod ezt?
Két hete minden nap ugyanez játszódott le: a férfi bement fürödni, és végül a gyenge csontozatú nőnek kellett kihúznia a fejét. Mivel nem bírta a férjét kiemelni, kihúzta a dugót a kádból, és tartotta a fejét, amíg le nem folyt a víz.
Olena még mindig beszélt.
– Én ezt nem bírom – mondta, és sírt. – Holnap bemegyünk...
– Nem akarok! –vágta félbe Andrij.
– Beteg vagy, fogd már fel. Így nem lehet élni. Megyünk, és kész.
Másnap Olena mentőt hívott. Nem tudta volna egyedül betuszkolni a férjét a kocsijukba. Hosszú vizsgálatok következtek. Andrij nem mehetett haza. Úgy ítélték meg, hogy elegendő a neurológiára helyezni, több más katonatársa között szorítottak helyet neki. Heten feküdtek egy hatszemélyes kórteremben. A többségük fehér lázzal került be. Nem tudtak mit kezdeni a leszereléssel jött szabadsággal.
Látszatra Andrij tűnt a legépebbnek köztük. A mentőben értette meg, hogy segítségre van szüksége. Felesége szabadságot kért a munkahelyén, így hosszú órákat tölthetett a férje mellett. Nem egyszer kiabáltak vele a nővérek és orvosok, hogy nem lehet ennyit bent, menjen haza, pihennie kell.
Egy reggel Olena elájult a lépcsőfordulóban. Andrij kezelőorvosa vizsgálta meg.
– Fiatalasszony, teljesen ki van merülve, ön is ide fog kerülni, ha nem piheni ki magát. Két napig ne merjen bejönni.
– De a férjem... – kezdte Olena.
– Nyugodjon meg, mi majd rendezzük. Ön pedig legyen egy kicsit tekintettel saját magára, ha nem pihen, baj lesz.
Együttérzően fogta meg az orvos a kezét.
– Mindent meg fogunk tenni – mondta.
Taxit hívott a kórházhoz, az orvos kikísérte a nőt.
– Leghamarabb vasárnap jöhet be, megértette? Hazamegy, és aludni fog. Rendben?
– És a kocsim?
– Elfér a parkolóban. Szólok a gondnoknak, hogy nézzen majd rá.
– Rendben – hagyta rá Olena.
MOSAKODÁS 2
Furcsán érezte magát a lakásban, üresnek tűnt a férje nélkül. Engedett egy kád vizet magának. Húsz perc után jobbnak látta kimászni a vízből. Érezte, hogy el fog aludni.
Vizesen zuhant az ágyba. Néhány órával később a telefonja ébresztette fel. Öt nem fogadott hívás volt az orvostól. Visszahívta, nem vette fel. Felkapkodott magára néhány ruhát. Az autójukba akart ülni. Akkor jutott eszébe, hogy a kórház udvarán hagyta. Taxit hívott, a sofőrnek felárat fizetett, hogy minél hamarabb érjenek a kórházhoz. Tizenöt perc múlva már a neurológia előtti lépcsőn szaladt felfelé.
Az ajtóban a férje orvosa állt.
– Mi történt? – kérdezte.
– Mondtam, hogy ne jöjjön ide – kezdte az orvos, de Olenát nem állította meg. A férje szobája felé vette az irányt.
– Azért hívtam, mert át fogjuk helyezni, és... – magyarázta az orvos, miközben loholt a nő után.
A szobában a másik hat beteg ijedten ült az ágyon. Mindannyian a közös zuhanyzó felé néztek.
– Vagy egy fél órája nem jön ki – mondta az egyikük a nőnek.
– Hol az ápoló? – ordította Olena. Ugrott a másik szobából az idős asszony, rémülten nézett a sovány nőre.
– Más szobákban látta el a betegeket – mentegette az orvos.
Olena a zuhanyzó faajtajához lépett. Megpróbálta kinyitni, nem sikerült.
– Vigyázzon – mondta az orvos. A nő ököllel kezdte ütni az ajtót.
– Andrij, én vagyok az, engedj be!
Nem jött válasz, csak a víz folyt ki az ajtó alatt.
Az ápoló, a feleség és az orvos tanácstalanul néztek egymásra. Nem akarták felfeszíteni az ajtót, nem akarták megijeszteni Andrijt.
– Kérlek, hagyd abba – könyörgött Olena sírva. – Miért csinálod ezt velem?
A vízcsobogás abbamaradt. Csend volt néhány másodpercig.
– Kérlek, nyisd ki az ajtót – suttogta ijedten Olena.
Kinyílt az ajtó, nagy párafelhő csapott ki a köpésnyi helyiségből. Andrij a zuhany alatt állt, bőre vörös volt a tűzforró vízsugártól. Olena sajnálta a férjét. Nem szánakozott felette, úgy nézett rá, mint egy gyerekre.
– Miért csinálod ezt?– kérdezte gyengéden.
– Le kell mosnom.
– Mit, életem?
– A vérüket. Akiket lelőttem. Rajtam van a vérük. Nem látod?
Kétségbeesetten pillantott Olena az orvosra. A fiatal doktor részvéttel nézte a nőt. Az ápoló közben begurított egy tolószéket, leültették rá a férfit, és elvitték.
Soha többé nem ismétlődött meg az incidens. Fürdéskor egy ápoló állt Andrij mellett, aki kinyitotta majd bezárta a vízcsapot.
Olena heti háromszor látogatta meg a pszichiátrián a férjét. Hol csacsogtak, mint a tizenéves szerelmesek, hol veszekedtek azon, hogy a férje elrejti a gyógyszereit. Idővel egyre gyakrabban veszekedtek. Aztán csökkentek a látogatások heti kettőre, majd heti egyre, végül a nő csupán havonta ment, és az orvostól érdeklődött a beteg hogyléte felől. Mert már nem a férje volt, csak egy beteg ember, akit szeretett.
Esténként, amikor Andrijt leszíjazzák az alváshoz, a pázsit érintését érzi a bőrén. Hátraveti a fejét, és beleszippant mélyen a levegőbe, mielőtt maga mellé tenné a puskáját. Csak ilyenkor veszi észre, hogy a keze le van szorítva.
Sz. Kárpáthy Kata
A projektről röviden:
A RIT (Kárpátataljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága), a KVIT-el (Kovács Vilmos Irodalmi Társasággal) együttműködve egy közös művészeti projektet indított 2020-ban, ami a „Nyitott ablak, Képekben a szót és szavakban a képet” kapta. A projekt, a kárpátaljai magyar írók, valamint képző- és iparművészek közötti együttműködésre épül:
A közös projekt kiindulópontja a képző- és iparművészeti, valamint irodalmi műfajok közötti kapcsolat. - Mi volt előbb, a szó, vagy a kép? - kérdés adhatja a témafelvetés alapját. Elképzelésünk szerint olyan fogalmak gyakorlatba ültetésével, mint: ekphraszisz, metafora, parafrázis, szinonima, narráció - fényében születhetnek a prózai és lírai reflexiók tagjaink munkáihoz.