A projektről röviden: A RIT (Kárpátataljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága), a KVIT-el (Kovács Vilmos Irodalmi Társasággal) együttműködve egy közös művészeti projektet indított 2020-ban, ami a „Nyitott ablak, Képekben a szót és szavakban a képet” kapta. A projekt, a kárpátaljai magyar írók, valamint képző- és iparművészek közötti együttműködésre épül: A közös projekt kiindulópontja a képző- és iparművészeti, valamint irodalmi műfajok közötti kapcsolat. Mi volt előbb, a s
Az egymásra ható alkotói folyamat eredményeként most Szabó Kárpáthy Kata író tollából született novellát olvashatunk Kulin Ágnes festőművész tükrébe nézve.
Kulin Ágnes
Sebek – kevert technika – vászon, tükör,55 x 65 cm, 2022
Sz. Kárpáthy Kata: Sebek
Sötét volt a kórteremben. Már ha kórteremnek lehet egyáltalán nevezni azt a szobát, amiben korábban a takarítók tanyáztak, most viszont ideiglenesen egy kisfiú és egy kislány lakott. Túlzsúfolt volt a kórház épen maradt része, ezért a legkisebb zugokat is átalakították. Nem csak azért volt odabent sötét, mert éjszaka volt, hanem mert az ablakokat bedeszkázták. Naponta voltak odakint robbanások, az ablaküveg pedig mindannyiszor betört. A vezetőség úgy döntött, inkább sötét lesz, minthogy a kis páciensek megfázzanak.
A két kis beteg egy gyenge fényű elemlámpa mellett éjszakázott.
– Nekem mélyebb a sebem, mint neked! – mondta a szőke kislány.
– Megmutatod? – kérdezte a vörös kisfiú.
– Nézd – a kislány felhúzta a karján a felsőjét egészen a válláig. Hosszú, mély seb húzódott rajta, ami kettéválasztotta a sovány gyermek felkarját. Sok-sok öltés tartotta egybe a tátongó sebet. – Két orvos dolgozott rajta, én meg ordítottam.
– Ez de durva – tátotta a száját a kisfiú. – Annyira fájt?
– Igen, meg nagyon féltem, lőtték a kórházat.
– És mi lett veled, rádesett egy ház?
– A konyhában voltunk anyuval, amikor jött a rakéta. Én a polcok alatt ültem és videókat néztem anyu telefonján. Aztán volt egy nagy puffanás. A sok üvegpohár rámesett, meg a tányérok, utána meg a polc meg a fal egy része is.
– Anyukád miért nem segített?
– Mert a rakéta kettészakította a konyhát, és anyu leesett a konyha másik felével. Én meg fent maradtam.
– És apukád?
– Nekem nem volt apukám.
– Nekem se.
– És anyukád?
– Az se.
– Akkor hol laktál?
– Mamánál. Figyeld, mekkora seb van a lábamon – most a kisfiú húzta fel a nadrágja szárát. Az ő lábán kisebb, de mélyebb seb volt.
– Veled mi történt?
– Bicikliztem, és a peresz a lábamba állt.
– A micsoda?
– A peresz, mert egy gránát felrobbant mellettem.
– Az nem peresz, hanem repesz – oktatta ki a kislány.
– Nem, az peresz!
– Nem, repesz! Bemondták a tv-ben is, hogy a gránát amikor felrobban, sok repesz repül szét.
– Márpedig az peresz.
– Nem igaz!
– Tudod mit? Majd megmondja az ápolónéni – mondta a kisfiú. Épp nyílt az ajtó. Bosszúsan lépett oda hozzájuk az ápolónő.
– Kolja, Nataska, éjfél elmúlt, miért nem alszotok még? – suttogta. Hangjában egyszerre volt szigorúság és szeretet.
– Nyina néni, ugye peresz állt a lábamba? – kérdezte suttogva a kisfiú.
– Adok én mindjárt akkora pereszt neked! Csendbe lenni, és lámpát lekapcsolni! Vagy holnap hatalmas szurit kaptok a popsitokba, és odaadunk titeket a katonáknak, akik majd megesznek! – majd Nyina ápolónő sarkon fordult.
Megtette hatását a fenyegetés. Mire bezáródott a szoba ajtaja, a két kis beteg feje búbjáig betakarózott. A biztonság kedvéért meg sem mukkantak a reggeliig.