A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága régiónk egyik legpatinásabb, legsikeresebb alkotó közössége. Tagjainak tevékenysége meghatározója a kárpátaljai magyar kulturális, művészeti életnek. Sorozatunkban a közösség egy-egy tagjának munkásságából villantunk fel részleteket. Ezúttal Dikun György festő- és üvegművész, grafikus munkásságát mutatjuk be, aki 2013-ban csatlakozott a RIT-hez.
Az ungvári művész szülővárosában végezte el a képzőművészeti szakiskolát, majd 1989-ben szerzett építész diplomát a Lembergi Képzőművészeti Akadémián. 1996-tól az Ungvári Képzőművészeti Akadémia tanáraként kezdte meg tevékenységét. Arra a kérdésre, hogy a szaktudáson kívül mit próbál átadni a diákjainak, azt válaszolja: „bekalapálom a fejükbe, hogy az élet szép”.
Most újra üvegre fest, akvarelleket készít. Utóbbin belül új, sajátságos megközelítést alkalmaz. A munkái magáért beszélnek.
Kiemelkedő művészeti tevékenysége elismeréseként, Boksay József és Erdélyi Béla nevét viselő képzőművészeti díjat vehetett át. Eddig számos kiállítás résztvevője volt idehaza, illetve Franciaországban és Spanyolországban is.
– Öt évig éltem Franciaországban, ott rendkívül tevékeny voltam. Azokból a művekből, amiket ott festettem, 4-5 olyan munkám is van, amitől sosem válnék meg – mondja a művész. – Spanyolországban is aktívan alkottam. Mindenhol jó volt, csak egy kicsit másképp.
Arra a kérdésre, hogy miért jött vissza, elneveti magát és inkább nem magyarázkodik.
Szeret főzni, horgászni, odavan a finom italokért, és szereti az életet. Személyiségével és munkásságával ezt próbálja sugározni minden időben.