Idén a járványhelyzet miatt nem adják át a Szervátiusz Jenő-díjakat, az ünnepséget a következő évre halasztják, a díjjal járó honorárium felét azonban még idén megkapják a díjazottak – tájékoztatta a Szervátiusz Alapítvány kuratóriumának döntéséről Szervátiusz Klára az MTI-t.
A közlés szerint a művészet és kultúra megköveteli a méltóságot, maszkban azonban nem lehet méltóképp azt ünnepelni. “Ezért a mai napon a Szervátiusz Alapítvány kuratóriuma úgy döntött: 2020-ban nem adja át a Szervátiusz-díjakat, elhalasztja a következő évre az ünnepséget” – olvasható a közleményben.
Idén Homoki Gábor kárpátaljai festőművésznek;
Juhász Réka viselet -és ékszertervezőnek, népdalénekesnek; valamint Petrás Alina keramikusnak, népdalénekesnek ítélte oda a Szervátiusz Jenő-díjat a kuratórium. A közlemény szerint a díjjal járó honorárium felét még az idén átutalják a díj várományosainak, hogy segítsék őket a “mai nehéz helyzetben”.
A Szervátiusz-ösztöndíjat októbertől utalják Bíró Borbálának, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjának – közölték.
Szervátiusz Jenő (1903-1983) szobrászművész tiszteletére születésének 100. évfordulója alkalmából hozta létre a nevét viselő alapítványt és díjat fia, Szervátiusz Tibor (1930-2018). A díj a Kárpát-medencei alkotók megbecsülését szolgálja. Szervátiusz Klára, Szervátiusz Tibor özvegye férje halála után, 2018-ban indította útjára a Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat, amely minden évben egy tehetséges középiskolásnak vagy pályakezdő fiatalnak nyújt támogatást.