Hrabár Natália megragadja és továbbadja a szépet │KISZó-háttér
2024. 02. 27.

Idilli, kellemes légkört árasztó szobába toppanok be. Egyedi kerámiák adják meg a hely sajátos báját, amelyek egyben az alkotás rejtelmeibe is bepillantást engednek. Ha egy hét múlva jönnék újra, már teljesen más kép fogadna, mivel folyamatosan átrendezik a szobát – súgja meg az alkotó. A megfoghatatlant megtestesítő, az agyagba életet lehelő, a harmóniát megteremtő Hrabár Natáliánál jártunk.

Alkotóműhelyüket és kemencéjüket a saját otthonukban rendezték be a férjével. 1990-ben a Lembergi Iparművészeti Főiskola elvégzése után tudták, hogy kemény fába vágják a fejszéjüket, de az előttük lebegő cél átsegítette őket a nehézségeken. „Kárpátalján mindig küzdeni kellett valamiért, ehhez szoktunk hozzá, és ez most sincs másképp – de most sem adjuk fel.” – jegyezte meg Natália.

Jól kialakított napi rutinjuk van a párjával, megszokták és élvezik a közös, de mégis önálló munkát. Nagyon sokat sétálnak, szívesen járják a természetet, és mint mondja,

olyankor mindig elgondolkodnak azon, hogy „ugyan mit alkothatnának még, ha már minden ilyen szépen meg lett teremtve a világban”?

– Ha ihletet kapok, azonnal hozzá kell látnom az alkotáshoz, mert máskülönben kirepül a fejemből – jegyzi meg a művész. – De ha épp elkap a hév és szárnyalni akarok, akkor a grafikához nyúlok, mivel az könnyebb és gyorsabb. A kerámiához sok idő és türelem kell. A formázás után több napot kell várni, hogy megszáradjon, aztán ki kell égetni, festeni, színezni, majd még egyszer kiégetni. Én általában háromszor szoktam kiégetni, a saját technológiánk szerint, 1300 fokon. De előfordul, hogy négyszer is, mert szeretek „pepecselni”, finomítgatni. Az évek során a férjem tanított a türelemre, és arra, hogy sosem szabad eldobni valamit, ami nem tetszik, inkább csak félrerakni, aztán később elővenni. Szlávik szerint később a más környezet, a más hangulat megváltoztatja a nézőpontunkat is.

Immár negyedszer mennek Svájcba kiállításra. Natália most egy különleges darabot készít, amely az Ünnep témája köré épül.

Az alkotás mindennapos elfoglaltságot jelent számára, nem engedheti, hogy ellustuljon.

Dísz- és használati tárgyakat, ládikákat, vázákat (a görbéket szereti a legjobban) és ékszereket készít, az utóbbi időben pedig legszívesebben lámpaernyőket.

A macskájuk, Ivi egyben „minőségellenőr” is. A cica mindent átnéz, körbejár, ha úgy tartja kedve, belefekszik a vázákba.

Natália megjegyzi, az agyag és a festék beszerzése nem könnyű, ezeket Magyarországról hozza. A kecskeméti agyag a kedvence, mivel praktikus, jól szárad és szép a színe.

Az agyagot a művészből áradó melegség is formálja. Úgy simul a kezéhez, mint gyermek anyja kebléhez. Látszik, mennyire „félti” az agyagot, nem pocsékol, gyorsan dolgozik, hogy az alapanyag ne száradjon ki.

Imád a padlásukon lenni. Ott olyan nagy a csend és a békesség, mintha az óceán mélyén lenne. „Olyan, mint egy szent hely.” – fogalmazott Natália.

Munkáit a matt, pasztellszínek jellemzik, ugyanis nem mázakkal, hanem savakkal színez. A kerámia mellett még a porcelán a szíve csücske. Az az anyag finomabb és drágább. Nagyon száraz és vékony, ezért más megmunkálást igényel.

Megtudtuk, skicceket csak akkor készít, ha épp utazik, vagy nem tud a korong elé ülni. Viszont általában már jó előre formálódik benne az érzés és a gondolat, amit a keze alá kerülő agyagból egyszerűen csak megformáz.

– Bármit csinálj, csak csináld, alkoss, gondolkodj, közben kialakul! – mondogatom gyakran magamnak. Az a fontos, hogy dolgozzunk, hogy ne hunyjon ki a belső tűz – magyarázza Hrabár Natália. – Néha a nagy lelkesedés hirtelen eltűnik, ezért kell úgy őrizni ezt a parazsat. És amikor mocorog bennünk valami, akkor azt ki kell adnunk magunkból. Annyi sok szép minden van az életben…

Egyszerűen csak annyi a dolgunk, hogy észrevegyük, és azt a fenségest „behelyezzük” önmagunkba, majd továbbadjuk másoknak.

© 2018 rit.uz.hu - minden jog fenntartva
powered byForweb - Webáruház készítés