Jana Palincsak-kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Házban
2023. 03. 22.

Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Ház Kiállítótermében mutatta be első ízben önálló kiállítását Jana Palincsak fiatal és tehetséges festőművésznő. A kiállítás megnyitójára március 16-án került sor. Jana Palincsak a zugói templom ikonosztázáról készült festményével nyerte el idén a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ösztöndíját. A festőművésznő kedvenc színére utaló Ultramarinkék című kiállításon az említett alkotás is megtekinthető.

A fiatal művész 1996. március 25-én született a técsői járási Dombón. 2016-tól 2020-ig a Kárpátaljai Művészeti Akadémia képzőművész szakán tanult. Az Ukrajnai Művészeti Egyesület Kárpátaljai Fiatal Művészet Tagozatának tagja 2018-tól. Ars poeticájában azt vallja, hogy a körülötte lévő szépség átadásának legfontosabb közvetítője a szín, feladatának azt tekinti, hogy megmutassa az ő perspektíváját a befogadóknak. Jelenleg a Dombói Művészeti Iskola tanára.

A kiállítás megnyitóján dr. Ónody Rita Éva ungvári magyar konzul elmondta: „Szerencsés helyzetben vannak, akik ajándékul kapták a művészi tehetséget – és persze mellé tették a szorgalmat, sok-sok tanulást, kitartást – mert meg tudják mutatni az alkotásaik által mindazt, amit a belső világuk mélyét tartalomként kitölti” – fogalmazott a konzul asszony, aki köszönetet mondott a Munkácsy Mihály Magyar Háznak, hogy teret ad az új nemzedéknek, szívén viseli a sorsukat és mind a magyar, mind az ukrán művészeknek, művészetnek otthont nyújt. „Kedves Jána, szeretettel gratulálok az alkotásokhoz, sok sikert kívánok az utadon. Kívánom, hogy a belső világod palettáján mindig legyen ott a nagybetűs SZÍN és mindig legyen szemed a szépet látni” – tolmácsolta jókívánságait dr. Ónody Rita Éva.

Jana egykori tanára, Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense, a művészettudományok kandidátusa elmondta a művésznőről, hogy tanáraként figyelte, milyen könnyedséggel tudja kezelni az ecsetet és a színeket. Kiállításán is látható, hogy nagyon virtuóz, sajátságos kompozíciókat tár elénk, amelyeket először láthatunk egy ilyen egységes kiállításon. Elmondta még, hogy Jana eddig öt országos, összukrajnai kiállításon vett részt műveivel, ahová nagyon nehéz bekerülni, hisz ott az akadémikusok által kiválasztott képek kerülhetnek csak kiállításra.

„Franciás könnyedséggel ábrázolja a síkokat a vásznon, amelyekkel próbál egy olyan harmonikus ritmust kialakítani, amely a kompozícióiban egységgé válik. A kontrasztos, komplementer színei egy különös expressziót sugároznak, minden kép különböző, de stilisztikai szempontból egységes hatásúak” – értékelte a kiállított műveket Kopriva Attila.

Jana Palincsak elmondta, hogy az akadémia befejezése után készült műveiből állították össze a kiállítást, amelyet fontos állomásnak tekint a munkásságában. Köszönetet mondott a lehetőségért a Munkácsy Mihály Magyar Háznak, és mindazoknak, akik a létrejöttéhez tevékenyen hozzájárultak, illetve azoknak is, akik megtekintik a kiállítást.

Munkács művészetkedvelő közönsége mellett ott voltak a kiállítás megnyitóján Jana egykori diáktársai és tanárai is, ahol Olekszij Marhacsev szaxofonjátéka tette emelkedettebbé a hangulatot.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

© 2018 rit.uz.hu - minden jog fenntartva
powered byForweb - Webáruház készítés