Magyarország Ungvári Főkonzulátusa évek óta rendszeresen bemutatkozási lehetőséget biztosít a kárpátaljai művészeknek. Kisebb szünet után most az ungvári főkonzulátus a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeummal együttműködve egy új kiállítássorozatot indított útjára. Ezúttal a kárpátaljai művészdinasztiák munkásságát mutatják be.
A kiállítássorozat első eseményeként május 31-én, szerdán Boksay József, a kárpátaljai festőiskola alapítója, kiemelkedő képviselője és családja, ifj. Boksay József és Erfán Ferenc (Boksay József unokája) festőművészek, valamint Erfán Irina kerámiaművész alkotásaiból nyílt tárlat a külképviseleten. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Pavol Pánis, Szlovákia ungvári főkonzulja.
Elsőként a rendezvény házigazdája, Bacskai József főkonzul osztotta meg köszöntő gondolatait. Kiemelte, hogy mindig nagy megtiszteltetés számára Kárpátalja csodálatos és egyedülálló művészi világának, valamint az itt élő művészek munkásságának a bemutatása.
– Mai eseményünk jelentőségét az adja, hogy egy újfajta kezdeményezést szeretnénk elindítani, hiszen a kárpátaljai festőiskola méltán ismert és elismert tehetséges művészei közül sokan büszkén vallhatják magukat művészdinasztiák tagjainak. A ma útjára indított kiállítássorozattal Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeummal együttműködve a kárpátaljai művészcsaládok több nemzedékének munkásságába kíván betekintést nyújtani. Most egy olyan művészcsalád munkássága előtt tisztelgünk, akik a kárpátaljai képzőművészet kiemelkedő és meghatározó művészei, akiknek munkásságát a soknemzetiségű lét határozta és határozza meg, akiknek műveiben mindig visszaköszön a magyarságtudatuk is. Boksay József képeiről az egyszerűség sugárzik. Egyházi művei, szépséges hazáját, Kárpátalját ábrázoló tájképei és családtagjairól készült portréi számomra annak a sajátos huszadik századi életútnak a tükrei, amelyben Boksaynak része volt, és amelyben helytállt. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, mely tagjainak el sem kellett hagyniuk Kárpátalját, mégis négy állam polgárai voltak életük folyamán. Boksay József műveiből sugárzik a szülőföld végtelen szeretete, művészeti alkotásai élethűen visszatükrözik azt a sokszínű és soknemzetiségű megyét, ahol soknemzetiségű emberek élnek, alkotnak együtt békésen.
Boksay munkássága Erdélyi Béláéval együtt máig meghatározó és iránymutató a fiatalabb művészgenerációk számára. Boksay leszármazottai pedig nem egyszerűen csak folytatták a nagy előd hagyományait, hanem sajátos művészetükkel hozzájárultak azok fejlesztéséhez – hangsúlyozta a főkonzul, és megköszönte a szépművészeti múzeumnak és Erfán Ferenc igazgatónak, Boksay József unokájának, hogy a főkonzulátus rendelkezésére bocsátotta a kiállítás anyagát, és megszervezhették ezt a tárlatot. Úgyszintén kiemelte Vida László első beosztott konzul szerepét, aki a festődinasztiákat bemutató sorozat ötletgazdája.
Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke köszönetet mondott Bacskai Józsefnek és munkatársainak a kárpátaljai művészet népszerűsítéséért.
– Önök hatalmas munkát végeznek, és fejlesztik a kultúrát. Köszönjük, hogy mellettünk állnak ebben a nehéz időszakban. Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna az EU-ban lesz, és művészeink kreativitása egész Európa tulajdonává válik. Van mire büszkének lennünk, és ezt a kiállítás ismét bizonyítja – mondta.
A városban zajló Nemzetközi Labdarúgó-gyermekjátékok elnökével és szerbiai szponzorával, Igor Topolevval érkezett Bohdan Andrijiv, Ungvár polgármestere, aki megjegyezte, hogy az Erdélyi Béla és Boksay József által alapított kárpátaljai festőiskola hagyományait napjainkban is folytatják a fiatal tehetségek, így a kárpátaljai festőiskola halhatatlan.
Jevhen Tiscsuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Kulturális Főosztályának vezetője kreatív ötletnek nevezte a kiállítássorozatot. Mint mondta, a főkonzulátuson kialakított artszigetnek köszönhetően több ember láthatja a művész és családtagjai, tehetséges utódai alkotásait.
Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetének elnöke kiemelte: annak ellenére, hogy az országban háború dúl, fontos a művészet, ugyanis ez az életet szimbolizálja.
– A kárpátaljai művészdinasztiák munkásságának bemutatására már a szövetség is tett egyszer kísérletet: nyolc éve az Ungvár Galériában. Kárpátalján közel 27 művészdinasztiát tartanak számon. A mostani időkben különösen fontos ez a kiállítás, mivel nagyon sok belső-ukrajnai menekült érkezett a megyénkbe. Ezekkel az emberekkel meg kell ismertetni a kultúránkat, a hagyományainkat, a lehetőségeinket, valamint azt, hogy hová érkeztek, és milyen kenyeret fognak velünk együtt enni – fogalmazott Borisz Kuzma, és kiemelte a külképviselet érdemeit Kárpátalja képzőművészetének népszerűsítésében.
Erfán Ferenc múzeumigazgató, a dinasztia napjainkban élő és alkotó tagja elmondta, hogy a háborús Ukrajnában az értékek átértékelése zajlik. Fontos, hogy ebben az időszakban értékeink ne vesszenek el, hanem megőrződjenek és gyarapodjanak.
– Hálásak lehetünk Kárpátalján a szlovák és a magyar külképviseleteknek azért, hogy felkarolják a kulturális életet, támogatják azokat az értékeket, amelyek fontosak számunkra. A festőiskola alapítóival, a Boksay-dinasztiával kezdtük a kiállítássorozatot, kezdhettük volna Munkácsyval, de akkor nem sikerült volna ilyen terjedelmű tárlatot bemutatni. A múzeumnak voltak hasonló próbálkozásai, pl. Glück Gábor és feleségének a tárlata, amely arra is rámutatott, hogyan hat a művész személyisége környezetére – jegyezte meg.
A megnyitón jelen lévők ezt követően megcsodálhatták a napjainkban és a múlt század elején készült alkotásokat, s hosszasan elidőzve társalogtak.
(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)