Megnyílt a Révész Imre Társaság jubileumi tárlata Ungváron
2020. 12. 20.

Harmincadik, jubileumi tárlatát nyitotta meg Ungváron a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága. A szűk körben rendezett megnyitón átadták a Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága által alapított díjat, amelyet idén Iván Ambrusnak, a társaság alapító tagjának ítéltek oda.

Hagyományosan, minden év decemberében rendezik meg a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) Téli tárlatát. Ezúttal – díjátadóval egybekötve – szűk körben tartották az ünnepélyes megnyitót.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága immáron hatodik alkalommal jutalmazza a társaság munkáját kiemelkedően támogató és építő személyeket, művészeket.

Az idén Iván Ambrus festőművész, a RIT alapítótagja (idős kora miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, helyette a testvére vette át a díjat), illetve Vári Fábián László költő, a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának elnöke részesült elismerésben. Utóbbi a művészeteket pártoló mecénás kategóriában kapta a Révész Imre Díjat.

A díj részét képezi az Erfán Ferenc képzőművész tervei alapján elkészült bronz érme, egy oklevél és jelképes pénzjutalom. Buhajla József ungvári főkonzul, Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára, illetve Kulin Ágnes, a RIT elnöke gratulált legelőször a kitüntetetteknek.

2020-ban második alkalommal hirdette meg ösztöndíjpályázatát a RIT. A pályázaton olyan kárpátaljai és kárpátaljai származású fiatal magyar művészek vehettek részt, akik októberig nem töltötték be 30. életévüket. Az ösztöndíját idén a tiszapéterfalvai Kutasi Csaba vehette át. A fiatal művész bemutatását követően, Kulin Ágnes és a tavalyi ösztöndíjas, Zsigó Olívia nyújtotta át az oklevelet és kívánt sok sikert a fiatal művésznek.

A díjátadó után a RIT elnöke megtartotta éves beszámolóját. Kulin Ágnes kitért a koronavírus-járvány okozta nehézségekre, az elmaradt alkalmakra, kiemelte azokat az új kezdeményezéseket is, amelyeket az év során sikerült megvalósítaniuk. Többek között szólt a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő RIT új projektjeiről. Az egyik ilyen a digitális tárlatvezetés. Egy másik pedig a Kovács Vilmos Irodalmi Társasággal (KVIT) közösen szervezett, a Nyitott ablak – képekben a szót és szavakban a képet elnevezésű műhelymunka.

A megnyitó keretében emlékeztek meg a nemrég elhunyt Benkő Györgyről és Balogh Máriáról. Életpályájuk bemutatásával, majd egy perc csenddel adóztak emlékük előtt.  A kiállításon Benkő György két befejezetlen alkotása is megtekinthető.

A Boksay József  Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban december 18-tól egy hónapon keresztül látogatható a kiállítás, amelyen huszonnégy művész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.

Simon Rita

Forrás:
KISZó

 

© 2018 rit.uz.hu - minden jog fenntartva
powered byForweb - Webáruház készítés